Navision rendszer a Gfk Hungáriánál

 

"A program előnye a Windows-os platform, amely könnyű kezelést tesz lehetővé, hasonlóan például a Word-höz vagy az Excel-hez. Az egyik legfontosabb új funkció az, hogy egyszerűen át tudunk tenni mindent Excel-be, vagy szükség esetén HTML fájlba is konvertálhatunk."

Gál Enikő, GfK Hungária Kft.
 

A GfK Hungária Piackutató Kft. a hatékony vállalatirányítás követelményeinek megfelelő, Windows alapú Navision rendszerre cserélte régi DOS-os szoftverét, ezzel hatékonyabban, a modern piac elvárásainak megfelelően tudja szolgálni üzleti stratégiáját.



A döntéseket tudásra és tájékozottságra kell alapozni

 

A GfK-csoport a világ vezető piackutató intézeteinek egyike, felméréseiket helyi, és nemzetközi szinten is felhasználják a vállalatok. A GfK teljes körű piackutatással támogatja a döntésekhez szükséges ismereteknek az összegyűjtését, rendszerezését, közelebb hozva egymáshoz a gyártókat, illetve szolgáltatókat a fogyasztóikkal.

A GfK-Holding Európa 28 országában, Európán kívül 21 országban segíti több mint 130 leányvállalatával és kooperációs partnerével ügyfelei marketingmunkáját. A nürnbergi székhelyű holding forgalma 2002-ben meghaladta az 560 millió Eurót.
A GfK tíz európai országban - köztük Magyarországon - a három piacvezető cég egyike. Világszerte 4400 főállású alkalmazott végzi az adatok gyűjtését, feldolgozását és elemzését. A GfK Hungáriát 1989-ben alapították, jelenleg 65 fős létszámmal működik.

 

Három különböző terület – egy rendszerben


A bécsi anyacégnél döntöttek először arról, hogy integrált vállalatirányítási rendszert vezetnek be a vállalatnál, ők is választották ki a Navision-t 1997-ben. Az anyacég megállapodott a bécsi forgalmazóval abban is, hogy ezt a programcsomagot integrálják az összes leányvállalatnál.


Az anyacég eredetileg három különböző szoftvert használt a könyvvitelre, a belső költségelszámolásra, és a megrendelések nyilvántartására. A három tevékenység egy rendszerbe szervezésére egy alapos testreszabás után lett alkalmas a Navision, amelynek DOS-os változatával 1998 óta dolgoztunk – ismertette a kezdeteket Gál Enikő, a GfK Hungária gazdasági vezetője. Az anyacég nagyon sokat fejlesztetett a mindenkori forgalmazóval, ám a jelentős átalakítások nem okoztak nehézségeket, mivel a szoftver rendkívül rugalmas felépítésű. Az átdolgozott rendszer került később a GfK leányvállalatokhoz, tehát mi már csak az anyacég igényeihez, előírásaihoz igazított szoftvert láttuk. A magyar vállalatnál annyiban volt nehezebb a bevezetés, hogy akkoriban még nem volt hazai forgalmazó, a bécsi szakemberek jöttek el időnként, illetve a PCanywhere program segítségével Bécsből sikerült megoldaniuk a kisebb problémákat.


Amikor mi bevezettük a DOS-os rendszert, már piacon volt a program Windows-os verziója; 2-3 év után az anyacégnél megtörtént a második átállás, a hazai vállalatnál pedig 2002-től használjuk élesben az új rendszert.

Nem kell több hardver


Az anyavállalat Windows alapú verzióra szóló, több országra kiterjedő szerződésének megfelelően mi is megállapodtunk a bevezetésről a Multisoft Kft.-vel, amely az egyetlen hazai forgalmazó volt akkoriban. Miután 2001 tavaszának végére elkészült az anyacég igényei szerinti fejlesztés, négy hónapig működött párhuzamosan az új és a régi rendszer.


A számítógépes rendszerünk alapvetően nem változott, nem igényelt külön hardver beruházást az átállás. A szoftver Windows 2000 szerveren fut.
Mi négy konkurens licencet vásároltunk, egyszerre ennyi felhasználó férhet hozzá a rendszerhez, ami jelenleg elegendő számunkra. Ez a projekt a háttér, a gazdasági osztály életében jelentett nagy változást. Az élet igazolta, hogy az anyavállalat annak idején jól döntött.

 

Sok fejlesztés rövid idő alatt


Az áttérés a Windows-os változatra lényegében nem tartott sokáig, mindössze három-négy hónapig, hiszen már jól ismertük a szoftvert, a logikáját, a testreszabás főbb lépéseit. Némi késlekedést csupán az anyacég fejlesztéseinek időnkénti csúszása okozott, mint például a belső költségelszámolási modul testre szabása, átíratása a bécsi forgalmazóval. Amíg ezek nem készültek el, nem volt érdemes elkezdeni nálunk sem a váltást.
Várakozásainkhoz képest is gyors volt a szállítók, a vevők definiálása, a főkönyvi számok átvétele. Az adatállomány átvitelével akadtak kisebb nehézségek, de az anyacégnél fél évvel korábban már átálltak az új rendszerre, ezért ismerték a kitaposott utat és sokat segítettek az itteni forgalmazónak az adatok konvertálásában.


Egy másik, de fontos feladat egy német fejlesztésű, úgynevezett Kostenrechnung add-on (költségelszámolás modul) GfK specifikációinak megfelelő testreszabása volt. Ezen kívül egy osztrák cég által speciálisan a GfK-nak fejlesztett másik részrendszert is integrálni kellett először az alap Navision szoftverre, majd ezt kellett még a Multisoft Kft-nek kiegészítenie a magyar specialitásokkal. A Multisoft mindezek után még megoldotta a bejövő számlák iktatását, valamint a cég banki szoftverét is a rendszerhez kapcsolták. Az egyik legutóbbi kérésünk az volt a Multisofttól, hogy a rendszer küldjön automatikusan e-mailt az esedékes számlázásról a projektfelelősöknek. Egyetlen máig fennálló gondként említhetném a devizás könyveléseket, ezeket ugyanis elég nehézkesen kezeli a szoftver nálunk használt 2.6-os változata. Ez a probléma jellemzően csak Magyarországon jelentkezik, ahol napi árfolyamon kell a devizás tételeket forintosítani, ennek az előírásnak a hiányában ez a gond Nyugat-Európában, de még például Csehországban sem jelentkezik.

 

A Navision ereje a könnyű fejleszthetőség


A Navision használatával lehetőség nyílik arra, hogy a bevezetést végző forgalmazó a felmerült egyedi igényeknek megfelelően, akár komoly fejlesztéssel is új modulokat legyen képes létrehozni, amelyekhez később többen, különböző csatornákon keresztül hozzáférhetnek és felhasználhatják azokat. Ezt az eljárást add-on-nak, azaz hozzátett modulnak nevezzük – emelte ki Ládonyi János, a Microsoft ERP üzletág vezetője. Egyben jelezte, hogy a Navision fejlesztése töretlen lendülettel folyik tovább, és már elkészült a szoftver 3.70-es változata.

 

A felhasználók a megszokott módon kezelhetik


A program előnye a Windows-os platform, amely könnyű kezelést tesz lehetővé, hasonlóan például a Word-höz vagy az Excel-hez. Az egyik legfontosabb új funkció az, hogy egyszerűen át tudunk tenni mindent Excel-be, vagy szükség esetén HTML fájlba is konvertálhatunk – emelte ki Gál Enikő. A navigálás funkciót is sokszor használjuk, aminek segítségével a bizonylatszám alapján tudjuk összegyűjteni, hogy egy adott pénzügyi művelethez milyen könyvelési lépések tartoznak az analitikában, szintetikában és költség-elszámolásban. Például egy sok tételes listán, egy rekordra ráállva meg lehet keresni, hogy az milyen egyéb tételekhez kapcsolódik.


A GfK kelet-közép-európai központja Bécsben van, mi is ahhoz tartozunk. A nürnbergi anyavállalat SAP-t használ, a bécsiek viszont túl drágának találták ezt a 80-120 fős leányvállalatok számára, és ezért is választották a nagyon hasonló Navision-t. Mi a távlati jövőben több licenszet szeretnénk vásárolni, hogy a projektvezetők is beléphessenek a programba.


Az anyavállalat mindig megkapja a GfK leányvállalatok egyedi fejlesztéseit, és eljuttatja más leányvállalatainak is. A GfK-nak minden évben van egy találkozója is, amikor a leányvállalatok vezetői különféle ajánlásokat tesznek. A pozitív tapasztalatoknak köszönhetően legutóbb olyan javaslat született, hogy ha a GfK csoporton belül valamely leányvállalat szoftvert szeretne váltani, akkor számára a központ a Navision-t ajánlja. Jelenleg Navision-t a kelet-közép európai és az angol leányvállalatok használnak.

 

Vezetői összefoglaló


A legnagyobb német piackutató magyarországi leányvállalatánál, a GfK Hungária Kft.-nél 2002-től használják a Microsoft Business Solutions–Navision vállalatirányítási rendszert. A cég a modern kor üzleti kihívásaira szabványos és kényelmes, Windows alapú rendszerrel váltotta fel a régi, karakteres felületű DOS-os szoftverét. Az üzleti folyamatok tervezése - az implementáció előkészítéseként – a bécsi székhelyű anyavállalatnál történt. Az ott felhalmozódott tapasztalatok és a magyarországi bevezetést végző Multisoft Kft. segítségével nagyon rövid idő alatt, mintegy három-négy hónap után vehette használatba a hazai cég a rendszert. Az új, Windows-os rendszer révén a felhasználók egyszerűen át tudnak helyezni, illetve konvertálni minden adatot más, elterjedt szoftverbe.

 

Ügyfeleink véleménye

"Azért választottuk a MultiSoftot, mert elégedetlenek voltunk a korábbi szolgáltatónkkal. Kifejezetten elégedettek vagyunk a szakmai hozzáértéssel, a rugalmassággal és a problémamegoldási készséggel. Bármilyen problémával fordulhatunk hozzájuk, mindenre van ötletük. Csak így tovább!"

- Fritz Katalin, WILO Magyarország Kft.

"A MultiSoftot meggyőző bemutatója és a látható szakmai tudása miatt választottuk. Nagyon elégedettek vagyunk a felmerülő problémák gyors kezelésével."

- Herczog Gábor, Stiefel Eurocart Kft

"A tulajdonosunk Németországban szintén nagy megelégedéssel használta és használja a mai napig a Navisiont. Az ő ajánlásukra vettük fel először a kapcsolatot a MultiSofttal, majd a többszöri személyes találkozó alkalmával sikerült felkelteniük az érdeklődésünket ez Önök terméke iránt. A MultiSoft felkészültsége és hozzáállása nagyon meggyőző volt! Minden problémára találnak megoldást! A programot kifejezetten rá lehet szabni a cégünk "egyedi" kéréseire. A színvonal szerintem nagyon magas, a munkatársak kompetenciája megfelelő!"

- Horváth Róbert, Tolnatext Bt.

Minősítéseink