MultiSoft Ügyfélnap

2022. május 18.

Continental Citygolf Club
H-1037 Budapest, Perényi út 6.

nap
óra
perc
másodperc

Hasznos előadások

A MultiSoft szakértői mellett, több vendégelőadó is megosztja tudását, tapasztalatait a közönséggel.

Érdekes programok

Az előadásokon túl érdekes programokkal, golfoktatással is készülünk azoknak, akik szeretnének egy kicsit kikapcsolódni.

Tudásmegosztás

Az esemény során különös figyelmet fordítunk arra, hogy a jelenlévők megoszthassák egymással és a MultiSoftos kollégáinkkal gondolataikat, kérdéseiket.

Miért érdemes eljönni?

Az elmúlt évek visszajelzései alapján, az ügyfélnap programját úgy állítottuk össze, hogy minden olyan információt megkapjon a Microsoft vállalatirányítási rendszereiről, amelyre a következő évek során szüksége lehet.

Mesterséges intelligencia a számlafeldolgozásban

Mesterséges intelligencia a számlafeldolgozásban

A beérkező számlák könyvelésének automatizálását immár a gépi tanulással támogatott eszközzel segítheti.

Változások a Microsoft irányelveiben

Változások a Microsoft irányelveiben

Az új Microsoft irányelvek alapján szankcionálásra kerülnek a nem megfelelő módon bevezetett vállalatirányítási rendszerek.

Megmutatjuk Önnek, hogy hogyan védjük meg ügyfeleinket az extra költségektől.

Upgrade felkészítő

Upgrade felkészítő

Ügyfeleink tapasztalatai, gyakorlati példák, NAV és Business Central összehasonlítása

Az előadások mellett, a jelenlévőknek lehetőségük lesz szakértőinktől kérdezni, részt vehetnek workshopjainkon, valamint betekinthetnek a golf világába is. 

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, valamint a férőhelyek száma korlátozott, így érdemes mielőbb regisztrálni.

Az ügyfélnap programja

A nap első felében bemutatjuk a Dynamics Business Centrallal és környezetével kapcsolatos változásokat, termékeinket. A délután során pedig kisebb csoportokra osztjuk a hallgatóságot, és egy vezetett workshop keretein belül mélyebben beleássuk magunkat egy-egy témába. A délután során lehetőség lesz golfoktatáson való részvételre is, amely nem zárja ki a workshopon való megjelenést.

Tervezett előadások:

Panelbeszélgetés Kapocsi Istvánnal.

Az új Microsoft irányelvek alapján szankcionálásra kerülnek a nem megfelelő módon bevezetett vállalatirányítási rendszerek. Megmutatjuk hogy a MultiSoft Kft. miként óvja meg meglévő és új ügyfeleit az extra költségektől.

Dr. Korponai Babett, az ICT Európa vendégelőadója megmutatja, hogy milyen technikákkal tudjuk adókifizetéseinket optimalizálni, valamint rámutat a könyvelés azon elemeire, amelyek jelentős veszélyt jelenthetnek. 

Panelbeszélgetés Sárközi Szabolccsal.

Az őszi e-Ügyfélnapon bemutattuk egy olyan alkalmazás tervezetét, amely képes automatizálni a NAV-tól letöltött beérkező számlák könyvelésre való előkészítését. Az elmúlt fél évben azon dolgoztunk, hogy a koncepciót úgy fejlesszük tovább, hogy a lehető legtöbb segítséget nyújtson a könyvelő kollégák számára.

A fejlődés egy fontos pontja volt, hogy az automatikus feldolgozás során igénybe vettük a mesterséges intelligencia (gépi tanulás) nyújtotta előnyöket. A hallgatóság megtekintheti, hogy mire képes a hamarosan elérhető alkalmazás!

Benes Krisztinával, az Audatex Magyarország Kft. munkatársával beszélgetünk, aki bemutatja, hogy miként zajlott náluk a verzióváltás, és személyes tapasztalatait is megosztja a hallgatósággal.

Nagy Bertalannal beszélgetünk arról, hogy a Business Central bevezetése után hogyan bővíthetjük tovább ERP rendszerünk funkcionalitását. Áttekintjük a MultiSoft Kft. által fejlesztett megoldásokat, és betekintést nyerhetünk az alkalmazásáruház használatába.

Délutáni programok:

Both Katalin, Domokos Balázs és Antus Gábor vezetésével egy olyan párbeszédet szeretnénk elindítani, amelyben feltárjuk azokat a tényezőket, praktikákat az ügyfél oldalán, amelyek segítenek abban, hogy gördülékeny legyen a bevezetés / verzióváltás folyamata. Ezen felül megnézzük miben változott a Business Central a Dynamics NAV korábbi verzióihoz képest, és szót ejtünk a licencelés változásáról is.

A golfoktatás során profi oktatók vezetik be a jelentkezőket a sport rejtelmeibe. Az oktatás körülbelül 1 órát vesz igénybe, és a gyakorlópályán zajlik, a konferenciateremtől 50 méter távolságra.

Helyszín

Continental Citygolf Club

H-1037 Budapest, Perényi út 6.

Foglalja le helyét még ma!

ERP bevezetési segédlet letöltése

A PDF dokumentumot a megadott e-mail címre küldjük el Önnek